Bokrosi tagintézmény

Csongrád és Térsége Általános Iskola Bokrosi Általános Iskolája

Cím: 6648 Csongrád- Bokros, Bokros u. 29

Telefonszám: 06-63/579-020

E-mail: boksuli@csongrad.hu

Facebook: @bokrosi.iskola

Tagintézmény igazgató: Horváth – Varga Beáta

Tagintézményünk a Csongrád városhoz közigazgatásilag tartozó – településrészen, Bokroson működik. Fő beiskolázási körzetük Bokros és a környező tanyavilág. A Bokrosi Általános Iskola a tankerület legkisebb iskolája, osztályai mindig alacsony létszámmal működtek. A diákközösség változatos összetételű, a helyi tanulók mellett, a földrajzi közelség miatt, a szomszédos településekről (Csongrád, Tiszaalpár, Felgyő) is szép számmal járnak gyerekek. Valószínűleg fontos szerepet játszik a nyugodt, falusi környezet, a kis létszámú osztályok, a toleráns, elfogadó, segítő tantestület abban, hogy más településen élő szülők minket választanak.

Büszkék vagyunk azokra a rendezvényeinkre, amelyekből az idők során hagyomány lett: a kedvesen köszöntős Évnyitóra, a tanulságos Állatok Világnapjára, az mozgásos Egészségnapra, a játékos Családi Napra, a jó hangulatú Karácsonyi kézműves délelőttünkre, a bensőséges Adventi hangversenyünkre, a vidám farsangi mulatságunkra, az emlékezős nemzeti ünnepeinkre, a fergeteges diáknapunkra, és természetesen a kalandozós, túrázós osztálykirándulásokra, nyári táborokra.

A tanítás 1-8. évfolyamon egy-egy osztályban zajlik. A gyerekek családias légkörben tanulnak. Minden pedagógus jól ismeri az összes idejáró tanulót, így a személyre szóló fejlesztés és nagyobb figyelem lehetősége adott.

Kiemelt feladataink a következők: A kulcskompetenciák, az egyéni ismeretszerzéshez szükséges biztos alapok kialakítása. Az alkotóképesség kibontakoztatása, a későbbi életszakaszokban alkalmazható tudás átadása a gyerekeknek.

A hátrányos helyzetű, valamint BTMN, SNI státuszú tanulók számára a felzárkóztatás, a tehetséges diákok számára a fejlődés lehetőségei adottak. A különleges bánásmódot igénylő gyermekeket speciális végzettségű szakemberek (gyógypedagógus, logopédus, pszichológus, gyógytestnevelő) látják el. Az érdeklődő gyerekek művészeti iskolák grafika, furulya, szintetizátor, társastánc és néptánc tanszakain képezhetik magukat. A délutáni szakkörök,  versenyekre való felkészítő foglalkozások alkalmat adnak arra, hogy a tehetséges gyermekek sokoldalúan kibontakoztathassák képességeiket.

Az oktatáshoz, a programok megvalósításához a tárgyi feltételek megfelelőek. 8 tanterem állrendelkezésünkre, melyek otthonosak, barátságosak, esztétikus környezetet nyújtanak a munkához. A termek modern informatikai eszközökkel (digitális táblák, projektorok) vannak felszerelve. A mindennapi oktató munka, valamint a tanórán kívüli foglalkozások szerves részei a laptopok, táblagépek. Minden alsós osztályban „Beszélgetőkör” van. A speciálisan kialakított fejlesztő és szabadidős szobák segítik a hatékony fejlesztést. Korszerű, tágas tornatermünk biztosítja a mindennapos testnevelés, a sportkörök, gyógytestnevelési foglalkozások helyszínét. Néhány éve épült konyhánk és ebédlőnk alkalmas arra, hogy az étkezések a mai elvárásoknak megfelelő minőségben, kulturált körülmények között történjen. Környezetünk biztonságos, udvarunk tágas, sok mozgásra ad lehetőséget. A gyerekek esztétikus játékokat, sporteszközöket használnak. Kültéri pavilonjaink lehetőséget adnak arra, hogy jó idő esetén órákat tartsunk a szabadban.

Családias légkör uralkodik a tantestületben és a gyerekek között is. Ilyen közegben lehetőség adódik arra, hogy minden gyerek a személyiségének és egyéni szintjének megfelelően tudjon lehetőségeinek maximumára jutni.

Vélemény, hozzászólás?